Gesztenyés Vendégház - Gyula

"Az ember körbeutazza a világot, keresve azt, hogy mire vágyik, majd hazamegy, és megtalálja." G. M.

Ladics Ház

A földszintes polgárház a 19. század elején épült barokk stílusban, jegyzői lakásként. A házba dr. Ladics György jogász feleségével ifjú házasként költözött, majd utódai itt éltek a múzeummá alakításig. A hagyományőrző családban öt generáción át megmaradtak az életmódjukat tükröző bútorok, tárgyak, öltözékek s a szellemi életükről tanúskodó emlékek. A város az épület és a gyűjtemény felvásárlása után a házban múzeumot hozott létre.


 
 
Túlzás nélkül állítható, hogy a Ladics család hagyatéka különleges értéke Gyula városának, s a maga nemében egyedülálló történeti forrása és dokumentuma a vidéki polgárság életének a dualizmus kori és a két világháború közötti Magyarországon. Míg a paraszti életmódot és lakáskultúrát bemutató tájházak rendszere, az egész országot behálózza, és a társadalmi paletta másik oldalát megjelenítő szépen berendezett nemesi, főúri otthonokra is találhatunk példákat, addig a polgárság világának a Ladics Ház az egyedüli teljesen berendezett tanúja. Hazánkban nincs más hasonló komplexitású polgári együttes, melynek keretében úgy a tárgyi, mint az irattári, dokumentációs anyagok egységesen megmaradtak volna. A hagyaték magába foglalja a család XIX. század elején épített lakóházát annak teljes bútorzatával, a családtagok használati és személyes tárgyait, valamint a családi könyvtárat és dokumentumgyűjteményt. Általa megismerhetővé válik a dualizmuskori, illetve a két világháború közötti Magyarország polgári kultúrájának teljessége.
 
Nyitvatartás (érvényes 2017. augusztus 21-től)
 
Kedd, csütörtök, szombat 10:00-13:00
Szerda, péntek, vasárnap 13:30-18:00
Hétfő Zárva
 
Belépő
600 Ft - teljes ár
300 Ft - diák és nyugdíjas jegy
3 000 Ft - tárlatvezetés
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
design by Arcsin